ÜDVÖZÖLJÜK A MAGYAR ZENETERÁPIÁS EGYESÜLET HONLAPJÁN!

„Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be.”
(Kodály Zoltán)

„Mindenik embernek a lelkében dal van és a saját lelkét hallja minden dalban.”
(Babits Mihály)

„A zene rendeltetése: belső világunk jobb megismerése, felvirágozása és kiteljesedése.”
(Kodály Zoltán)

„Az emberi hang és a zene a kapcsolatteremtés egyik legősibb, legérzékenyebb módja...”
(dr. Fekete Anna)

„A zene kifejezi, amit nem lehet elmondani és amit nem lehet elhallgatni.”
(Victor Hugo)

Zeneterapeutává válni csak pontosan, szépen…

Felvételi lehetőségek Pécsett és Budapesten

Zeneterapeuta képzések terén idén, a 2021/22-es tanévben két útvonal járható azok számára, akiket ez a hivatás önismereti, vagy komolyabb szinten érdekel. A felvételi tájékoztatók és a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának weboldala alapján július 30-ig lehet jelentkezni Művészetterápia szakirányú továbbképzésre, melynek egyik szakiránya a zeneterápia, a másik pedig a képzőművészet-terápia. Az intézmény a felvételi dokumentációkat csak abban az esetben kéri be, ha megfelelő létszámú jelentkezést fogadnak, így előfordulhat, hogy csak a következő tanévben, 2022-ben indul el a művészetterápia képzés, melynek első évében a hallgatók együtt alapoznak, és a második évben szakosodnak a zenei vagy képzőművészeti szakirányra.

Budapesten, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar egyelőre nem indítja, csak a 2022 őszi félévben tervezi a zeneterápia módszer specifikus továbbképzés meghirdetését, azonban 120 órás akkreditált tanfolyama aktív, erre lehet jelentkezni. A fővárosi zeneterapeuta képzésre ezen személyiségfejlesztő, saját élményű továbbképzés elvégzését követően lehet beadni a jelentkezési dokumentációt, az itt kapott saját tapasztalatok ugyanis gyakorlati előkészítést adnak a szakképzettség megszerzéséhez, másrészről felkészítik a jelentkezőket az intézmény felvételi eljárásának improvizációs feladataira is. A tanfolyam elvégzése pedagógusoknak kredit pontokat jelent, és az így megszerzett tapasztalatok a saját szakmában is jól hasznosíthatóak. Mivel a tanfolyamot elvégzők maguk is tesztelni tudják, alkalmasak-e, valóban ezt a pályát szeretnék-e választani, lehetőség van a felvételire jelentkezés átgondolására is.

Amennyiben egy jelölt komolyan gondolja, hogy zeneterapeutává szeretne válni, a képzettség megszerzését gyakorlati oldalról, szakemberré válásának folyamataként vállalja fel. A magyarországi zeneterapeuta képzések ugyanis gyakorlat orientáltak, a hallgatókat ahhoz segítik hozzá, hogy alapdiplomájuknak megfelelő saját módszereket tudjanak kidolgozni. A nonverbális kapcsolódás elsajátításához elengedhetetlen az alapszintű zenei tudás, a mentálhigiénés alkalmasság és orientáltság és olvasottság, valamint a társas működésben való érzékenység és kreativitás. A képzések alapkövetelményében kiemelt szerepet kapnak a pszichoterápiás és pszichiátriai ismeretek, s a hazai pszichoterápiás módszerekben való naprakész tájékozottság megszerzése.

A hallgatókat és friss végzősöket a Magyar Zeneterápiás Egyesület is támogatja, az országos szervezet nemcsak a szakdolgozat készítés során, hanem a szakmában való elindulásnál is felvállalja, hogy szakmai segítséget nyújtson a zeneterapeutáknak. Az egyesülethez való csatlakozás nemcsak szakmai műhelyeken és konferenciákon való részvételi lehetőséget biztosít a későbbiekben, hanem elfogadott szakmai névjegyzékében is jegyzi a kollégákat, akiket a társszakmák képviselőinek és a zeneterápia szolgáltatása iránt érdeklődőknek is a figyelmébe ajánlanak.

Az oldal üzemeltetője: Magyar Zeneterápiás Egyesület
Hungarian Music Therapy Association
E-mail: zeneterapiasegyesulet@gmail.com
MZE - számlaszám: 12100011-10370689, Gránit Bank

magyarzeneterapiasegyesulet.hu MINDEN JOG FENNTARTVA 2020

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ

IMPRESSZUM

TÁRHELY SZOLGÁLTATÓ